Vajon mi köti össze a bort, a fürdőzést és Japánt?

39°C-os medence illatozó vörösborral töltve és egy óriási borosüveg. Mindez hol? Hát persze, hogy Japánban.

Tudtad, hogy néhány száz évvel ezelőtt a japán társadalom tisztaság iránti igénye, személyi higiéniája sokkal fejlettebb volt az európainál? Míg a XVII-XVIII. századi európai arisztokrácia ikonikus kelléke volt a rizsporos paróka és a fejvakaró pálca, addig Japánban ekkor már a legtöbb társadalmi réteg mindennapjainak részét képezte a fürdőzés.

Hol másutt is volna lehetőségünk borban úszkálni, mint Japánban? A Tokiótól alig több, mint egy órányira található hakonei Kowakien Yunessun-gyógyfürdőben ugyanis nem csak kávés, zöld teás, japán szakés, de vörösboros medencék is látogathatóak. A fedett bormedence nagy sikerére való tekintettel, kinti medencét is nyitott a gyógyfürdő. Így minden évszakban lehetőség nyílik az értékes nedűben fürdőzni. A medencék különleges hangulatát nem csak a majdnem 39°C-os vörös folyadék, de egy-egy 3,6 m magas borospalack is biztosítja. A medencékben megállás nélkül keringetik a vörösboros vizet, és a hatalmas borosüvegekből naponta három, előre meghatározott időpontban frissítik a medence tartalmát.

A japán fürdő hangoztatja, hogy Kleopátra is hódolt a borfürdő élvezetének. Erre utaló információkat ugyan nem találtunk, de az biztos, hogy a luxus és extravagancia érzését garantáló vörösboros fürdő különleges kényeztetést nyújt a bőr számára. A borban található antioxidáns hatású flavonoidok és polifenolok segítik a bőr regenerálódását, csökkentik öregedésének jeleit, és kiemelkedő gyulladáscsökkentő hatással bírnak. A vörösboros fürdőben legalább 20-30 perc eltöltése után a bőr hidratáltabbá, simábbá, bársonyosabbá, rugalmasabbá válik. Rendszeres használatával pedig az öregedés jelei is késleltethetők. De vigyázat! A medencéből inni tilos!

A japán bormedence mérete ugyan egyedülálló, de szerencsére nem kell ilyen messzire utaznunk ahhoz, hogy kipróbálhassuk a borfürdőt. Magyarország földrajzi és éghajlati adottságai kitűnőek a bortermelésre, és itthon is hatalmas a vinoterápiás kezelések iránti érdeklődés. Így számos hazai szálloda is lehetőséget biztosít nekünk, hogy nyakig merülhessünk az értékes, gyógyító nedűben.

Híreinkért és különleges akcióinkért iratkozzon fel hírlevelünkre.

Hasonló bejegyzések